vakbarát verzió
SzervezetünkHírekTanfolyamokNyelvvizsgaFotóklubCsillagászat

ISON

Kedves Vendégeink!

 

Az alábbi információk már nem aktuálisak, az ISON üstökös napközelpontját átlépve megsemmisült, csak némi csóva maradvány lendült túl a közelítés során, így sajnos az üstökös (vagy ami megmaradt belőle) nem látható, mivel fényesedése az üstökösökhöz mérten rapszódikusanés kiszámíthatatlanul változott. Elhalványult és el is tűnt.

Az alábbiakban az üstökösről a Napközelpontján való áthaladás előtti és utáni közvetlen időszakaszból származó észlelések és animációk láthatóak.

 

 

Amint a képen látható, az alulról felfelé a Napot megkerülő ISON üstökös (ezen a SOHO képeiből összeállított montázson), látszik, hogy távolodása során (felső szakasz) szinte teljesen feloszlik a Nap sugárzásának hatására. 

 

Egy későbbi kép, az ISON-ról, amely képet szintén egy Napkutató szonda fotózott, a képen a mag (nucleus) csillagszerű nyomának hiánya fedezhető fel. A kép alapján valószínűsítik, hogy a mag, vagy elaprózódott, vagy feloszlott.

 

A Nap másik oldalán lévő Napkutató szonda képe az üstökös közelítéséről.

 

A COR2-A szonda felvétele

 

Az ISON üstökös útja a Nap mellett, látható amint a pénteki előadáson bemutatott módon az ioncsóva kifordul a porcsóva irányából és azzal közel 90°-os szöget zár be (forrás : SOHO)

 

A pénteki előadáson bemutatott SOHO gif animációja, érdemes megfigyelni a közelítés menetét, valamint a fényességváltozást, és a két csóva (ion, por) az áthaladás utáni szétválását is.

 

 

Egy gyorsított videó, különböző eljárásokkal kélszült felvételekből, az ISON közeledéséről és távolodásáról


Alább egy észlelés olvasható:

"2013 11 27-én szerdán Szolnokról a rendkívül tiszta, portól és párától mentes, kitűnő átlátszóságú időben délelőtti 11 órától délután 1 óráig kerestem a megadott helyen a Naptól közel 6.5° távolságra jobbra (nyugatra), saját 25cm átmérőjű Newton távcsövemmel, de a várt és vélt helyen az ég vakító kékségén túl semmit nem láttam. A Napot egy szomszédos épület oldalával "takartam ki" , de még így is teljes árnyékból figyelve sem láttam az üstököst." (SzSz)

 

 

Soha ne nézzünk a Napba szűrők és megfelelő óvintézkedések betartása nélkül!

 

Az ábra is jól mutatja, hogy a Napközelsége idején lévő üstököst, nem szabad távcsővel és még binokulárral sem megfigyelni, de mivel nálunk November 29-én napközben az ábrán látható távolság adatoknál messzebb látható majd, így  nagy eséllyel lehet majd megfigyelni 29-én Naplemente után, ha az időjárás is kedvez.

 

Napközelpontján áthaladva, az üstökös csóvája jelentősen elhalványult, kiterjedése viszont megnőtt

 

Országunk optikai képe November 28-án reggel. Kristálytiszta verőfényes Napsütés, már csak jó műszerek kellenek és nagy szerencse valamint gyakorlotság az ISON levadászásához.

 

Országunk hőmérséjleti térképe November 28-án az Időkép szerint, az előbbi térképpel összevetve, a nagy hideg nagy tisztasággal is jár


Helyzetjelentés : a SOHO Napkutató szonda látómezejébe érkezett az üstökös... 


Az ISON útja a Napközelsége idején a NASA SOHO Napkutató űrszonda látómezejében

 



Elkeserítő előrejelzés az Időkép oldaláról. A következő hetek időjárása nem kedvez (legalább is az előrejelzések szerint) a megfigyelésnek.

 

 

(Az üstökös képe 2013 november 16-án, Kahler Asten fotóján [Németországból],forrás : spaceweather.com)

 

 

Az üstökös helyzete november 28-án 11:30-kor a Naphoz képest

 

 

Az üstökös Napközelpontján áthaladva, az esti alkonyati égen figyelhető meg, amint pályáján haladva, lapos szögben halad jobb kéz felé napról napra, alacsonyan a horizont felett. (A kép december 5-ei állapotot mutat Naplemente után.)

 

 

Az ISON, a Nap és a Föld helyzete 2013 11 16-án. A 3D-s modellen megfigyelhető az üstökös pályájának nagyfokú meredeksége, amint közel nyíl egyenesen halad a Nap felé. (A vörös a Merkúr, a szürke a Vénusz, a zöld a Föld pályájának ellipszisét mutatja)

 

 

ASA Astrograph 12f3.6, FLI ML8300, LRGB 3/2/2/2 min.(Gerald Rhemann;November 21;Farm Tivoli, Namibia, SW-Africa)

 

KAGAYA fotója 2013 november 22 -én, YamanasibólJ (Japán) (forrás spaceweather.com)

 


Nyilvántartási számunk: 16-0142-04

Akkreditációs számunk: AL-0039

Elérhetőség

Általános információk (nyelvvizsgákkal, versenyekkel, tanfolyamokkal kapcsolatos információk):
Email: tit-szolnok@tit-szolnok.hu ; titnyelvvizsga@gmail.com

Telefon: +36 70 776 1390
Cím: 5000 Szolnok, Jubileum tér 5. 23. emelet
 

Gazdasági ügyek (számlázás, stb.):
Email: tit-iroda@tit-szolnok.hu    Telefon: +36 70 776 1390

Cím: 5000 Szolnok, Jubileum tér 5. 23. emelet

 


Vezetõi kérdésben illetékes: Szilágyi Mihály

Email: tit-igazgato@tit-szolnok.hu    Telefon: +36 56 800 444

Cím: 5000 Szolnok, Jubileum tér 5. 23. emelet

 

Partnereink
Ön a(z) 345. látogatónk! A számlálás indult: 2010. március 31.